Ez a minisztériumi portál már nem frissül. Az aktuális pályázatok a továbbiakban itt találhatók.
Publikus teszt formájában elindult a kormany.hu weboldal, a magyar kormány hivatalos információs honlapja, amely folyamatosan frissülve aktuális híreket, beszámolókat, multimédiás tartalmakat közöl a kormányzat mindenkori tevékenységér?l.
A Kormány az 1159/2010. (VII. 30.) Korm. hat. számú határozatával el?írta a Kormány által alapított közalapítványok és alapítványok átfogó felülvizsgálatát, és felkérte a kormányzati tevékenység összehangolásáért felel?s, valamint az állami vagyon felügyeletéért felel?s minisztereket, hogy vizsgálják felül az alapítványokhoz rendelt feladatok ellátásának hatékonyságát.
A ?Magyar Köztársaság jó tanulója ? jó sportolója 2010? cím elnyerésére kiírt pályázattal érintettek körét tájékoztatjuk, hogy a 2010. december 17-én közzétett pályázati kiírásban meghatározott korcsoport-besorolás helyett a Magyar Diáksport Szövetség az alábbi korcsoport besorolást alkalmazza a megjelent pályázattal kapcsolatban.
Azoknak a munkavállalóknak, akik már január hónapban érvényesíteni kívánják a gyermekek után járó adóalapot csökkent? kedvezményt, érdemes azt munkáltatójuknál minél el?bb jelezni, mert anélkül a kedvezmény nem érvényesíthet?. A nyilatkozat bármilyen írásos formában megtehet?, ugyanakkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is készített adóel?leg?nyilatkozat mintát, amely a NAV (APEH) honlapjáról tölthet? le.
Azonnali intézkedéseket tett a Nemzeti Er?forrás Minisztérium az Iparm?vészeti Múzeum tet?szerkezetének meger?sítése érdekében. Az épület tet?szerkezete annyira tönkrement - az el?z? kormány és múzeumi vezetés több éven át tartó nem tör?döm magatartása miatt -, hogy ma már a múzeumlátogatókat és a járókel?ket veszélyeztetik a lehulló cserepek. Így a balesetveszély elhárítása érdekében az állagmegóvás nem halasztható tovább.
Rendkívüli ülést tartott ma a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB), világörökségi ügyekben a kulturális örökségért felel?s miniszter tanácsadó testülete a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban. Az ülés szünetében sajtótájékoztatót tartott Réthelyi Miklós nemzeti er?forrás miniszter és Tamási Judit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki egyben a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága ügyvezet? elnöke is.
Az egészségügyért felel?s államtitkár, Szócska Miklós határozottan visszautasítja a három egészségügyi kamara elnöke által megfogalmazott kritikákat a kormány által benyújtott kötelez? kamarai tagság visszaállításáról szóló törvénytervezetr?l.
A kormány múlt év augusztusában a családi pótlékot átalakította nevelési és iskoláztatási támogatássá, így indokolt esetekben lehet?vé vált az iskoláztatási támogatás felfüggesztése is. Már a tanév els? hónapjában akadtak olyan diákok, akiknek összegy?lt a 10, illetve az 50 igazolatlan tanórája.
A megfelel? és sikeres válasz az el?ttünk álló, példa nélküli közös kihívásokra nem a kevesebb, hanem a több Európa. Err?l Réthelyi Miklós nemzeti er?forrás miniszter beszélt tegnap (január 5. ) mintegy félszáz, Brüsszelbe akkreditált külföldi újságíró el?tt Budapesten. Az eseményen Réthelyi Miklós a magyar európai uniós elnökséggel kapcsolatos, a minisztériumot érint? prioritásokról, tervekr?l tájékoztatta az újságírókat. Réthelyi Miklós ki...
A kormány döntött arról, hogy 2011. április 30-ig, azaz a f?tési szezon végéig a jelenlegi támogatási mértékekkel és feltételekkel meghosszabbítják a szociális alapú gáz- és távh?támogatást.